
VÁCVárostörténetVác városának bemutatófilmjeVáci 3D panoráma túra |
|
Vácot a XI. századtól említik írott források, városunkat tehát közel ezer évesnek tekinthetjük. A környék a kedvező természeti adottságok miatt természetesen már több évezrede folyamatosan lakott hely. A Duna kanyarulatában, a hegyvidék és az Alföld találkozásánál kezdetektől minden adott az emberi élet alapvető szükségletei biztosítására. A dombság, az erdő, a folyam jó lehetőség a táplálékszerzéshez, a biztonságos lakóhelyek kialakításához, a kereskedelemnek jó háttér a vízi szállítás, a dunai átkelés lehetősége, az útvonalak találkozása.
A város középkori magja a váci vár, a belváros déli részén, egy kiemelkedő vízparti részen épült erődítmény. Géza király a győzelmes csatát megelőző fogadalma beváltásaként építtette ide a Szűz Mária tiszteletére szentelt székesegyházat, őt abban is temették el 1077-ben. Vácot az országon belül elfoglalt központi fekvése, jelentősége miatt a hadi események mindig érintették, rombolták. A mongol tatárok hadjárata 1241 tavaszán érte el a várost, a támadók felgyújtották, elpusztították a vártemplomot és a környező püspöki központ épületeit az oda menekült lakossággal együtt. A tatárok kivonulását követően az ország szervezett újjáépítéséről éppen Vácott tanácskozott IV. Béla király a főuraival. Ennek eredményeként érkeztek először nagyobb számban telepesek ide a túlnépesedett nyugati területekről, főként dél-német vidékről. A mai főtér környékén települtek le, itt építették fel saját hagyományaik szerint a Szent Mihály tiszteletére szentelt plébániatemplomot, intézményeiket, lakóházaikat. A XIV-XV.század békét, felemelkedést, virágzást hozott a város életében. Nagyhírű humanista püspöke, Báthori Miklós, reneszánsz pompával, - s a király rokona lévén - a legrangosabb kézműves műhelyek termékeinek felhasználásával alakította ki váci székhelyét. A korszak magyar városainak rangsorában közvetlenül a királyi városok után Vác következett. Ennek az időszaknak a török hódítás és a közel másfél százados uralom vetett véget. A vár és a dunai átkelő birtoklása érdekében a hadakozó felek sokszor ostromolták a várost, ez idő alatt a vár több mint negyven alkalommal cserélt gazdát.
A város újranépesülése részben a püspökök szervezett telepítő munkájának, részben spontán beköltözéseknek köszönhető. Az újjáépítést és a gazdaság talpra állítását célul kitűző püspök-földesurak különböző kedvezményekkel - ingyenes házhely, építőanyag, adókedvezmények - igyekeztek idecsalogatni a kizárólag katolikus telepeseket. A betelepülők zöme - a visszatelepülő magyarok mellett - német nyelvterületről érkezett, de csehek, morvák, szlovákok, szerbek, horvátok, sőt franciák és olaszok is jöttek. Ez a heterogén eredetű lakosság a XVIII. század végére vált öntudatos váci polgárrá. Fejlődésnek indult a mezőgazdaság - különösen a szőlőtermesztés - és a kézművesipar is.
Sajátos újabb kettősség a korabeli város felosztása a Püspökség és a Káptalan birtokjoga szerint. Megegyezés alapján a Káptalan - mint önálló testület - Vác földesúri jövedelmeinek 1/8 részét kapta volna, de perre került sor, mivel a püspöki uradalom nem fizette ezeket a jövedelmeket. A per a város tényleges felosztásával fejeződött be, a Káptalan az elmaradt összeg fejében megkapta a város és határa 1/8-ad részét. Ettől kezdve Káptalan-Vác külön közigazgatási egységet alkotott, külön tanáccsal, pecséttel, önálló céhszervezetekkel. Vác ikerváros lett, s a két mezőváros - Káptalan-Vác és Püspök-Vác - csak a közös ügyeket tárgyalva alkotott közös bizottságot. A XVIII. század püspökei között számos nagyformátumú, művelt, igényes főpap fordított kiemelt figyelmet a városrendezés és az intézményfejlesztés ügyének, noha többségük az osztrák uralkodói ház szándékából eredően nem magyar származású volt. Althann Mihály Frigyes, majd unokaöccse, Althann Károly, Eszterházi Károly és Migazzi Kristóf kiemelten sokat tettek a mai városkép kialakulásáért.
A püspöki székváros virágkorát Migazzi Kristóf püspöksége idején (1756 - 57 és 1762 - 1786) élte. A város legjelentősebb műemlék épülete a klasszicista elemekkel kevert késő barokk stílusú Székesegyház, amely 1761 - 1777 között épült fel. 1764-ben a királynőt, Mária Teréziát látta vendégül a püspök és a város. Fél év alatt készült el az országosan is egyedülálló műemlékünk a Diadalív (a váci köznyelvben Kőkapu), s az uralkodó érkezésére fejezték be a városháza építését is. Az elpusztult vár helyén 1766-ra fejeződött be a ferencesek templomának építése, és 1772-ben készült el a Székesegyházzal szemben a püspöki palota épülete. A XIX. század az iparosodás időszaka, a század végére a fejlett váci céhes ipar átalakul, a műhelyekből kisüzemek, gyárak fejlődnek. 1846-ban megnyílt a Pestről Vácra vezető első magyar vasútvonal. A fejlődés ezen állomása nemcsak jót hozott, a város kereskedelemben betöltött szerepe erősen csökkent a könnyebben elérhető fővárosi piac révén. A vasút ugyanakkor segítette a munkához jutást a korábban főként a szőlő- és bortermelésből élő városlakók ezreinek, akik a filoxéravész következtében kipusztult ültetvények miatt kenyér nélkül maradtak. 1848-49 az ország függetlensége érdekében indított forradalom és szabadságharc időszaka. Két nagy csatája zajlott városunkban, ezekre emlékeztet az országban elsőként állított emlékoszlop a város déli kapujánál, híres búcsújáró kegyhelyünk, a Hétkápolna közelében.
Az osztrák-magyar kiegyezést követően rövid, de intenzív fejlődést biztosító békés időszak következett a városra. Fejlődő ipar, pezsgő kulturális- és közélet, számos öntevékeny egylet, sportkör, sok társadalmi esemény, virágzó helyi sajtó jellemezte a várost a XIX-XX. század fordulóján. A Dunakanyar, a Deákvárnak nevezett új városrész tervszerű parcellázása sokakat vonzott hosszabb-rövidebb tartózkodásra, letelepedésre városunkba. Hírességek, művészek, tudósok sora kötődött Váchoz, alkotásaikban városunk múltja, hangulata, kultúrája is kifejeződik.
A XX. század két világégése, ezek következménye is nyomot hagyott természetesen Vácon. Áldozatok, jogfosztottak, hadirokkantak, árvák, menekült és kitelepített családok, megszállás, fizikai és lelki tiprás, megnyomorítás. A háborút követő társadalmi váltással, az államosítással az 1950-es évekre alapvetően megváltoztak a tulajdonviszonyok a gazdaságban. Változott az intézményfenntartók köre az oktatásban, a kultúrában. Megszűntették az egyesületeket, s az egyházi intézményrendszert az állam drasztikusan megcsonkította. Ebben az időben nagyot fordult a világ. Állami tulajdonú nagyüzemek működtek a városban, a felduzzadó lakosság befogadására lakótelepek épültek, az alapvető és kényszerű életmódváltásból eredően a város társadalmi élete is átalakult. A kultúra terén a művészeti oktatás, a közgyűjtemények léte, a művelődési ház és az üzemek népművelő tevékenysége mentette át a hagyományokat, hozott létre újabb közösségeket, eredményeket. A magyarországi rendszerváltással Vác élete újabb fordulóponthoz érkezett. A nagyipar felszámolásával a munkahelyek jelentős hányada megszűnt, ugyanakkor a város új lehetőségekhez jutott, a gazdasági élet átstrukturálódott. Az oktatás terén újra intézményfenntartóként jelent meg városunkban is az egyház, gazdagítva az egyébként is jelentős iskolahálózatot. Felsőfokú oktatási intézményként a Gábor Dénes Főiskola kihelyezett tagozata és a Teológiai Főiskola mellett az Apor Vilmos Katolikus Főiskola is városunkban folytatja működését. Vác ma dinamikusan fejlődő kisváros, fejlett intézményhálózattal, aktív közélettel, látványosan megújuló történelmi épületállománnyal, jelentős ipari létesítményekkel. Barokk főtere, kiépített Duna-partja, műemlékei és múzeumai vonzó turisztikai és idegenforgalmi célponttá teszik. A város a vízi és a kerékpáros turizmus potenciális fellegvára. |